A köpöly méregtelenít, illetve mégse… vagy mégis?

Évtizedes hagyomány a természetes gyógymódok világában, hogy közel minden méregtelenít. Fontos hívószó… a méreg megfélelmlít, nem tudjuk mi az, de inkább úgy jó, ha nincsen bennünk. Ha az ember nem a keleti medicina világában (értsd: Ázsiában) él, hanem a nyugati medicina ellátása az elsődleges (Európa, Amerikai kontines, Ausztrália, Afrika egyes részei), akkor a nyugati medicinában…

Köpöly- Hogyan hat? Miért hat? Miért lesz foltos?

Az egyik számomra leghasznosabb terápiás segédeszköz a köpöly. És ennek már 10 éve. Sok technika és koncepció, eszköz fordult már meg a kezemben, én egyszerűen mindent kipróbálok, de a köpöly valahogy  örök. Akárhogy is gondolkozzak épp egy eset megfejtésén, a köpöly megtalálja benne a helyét – nem azért, mert én AKAROK köpölyözni (nem lenne korrekt…

Köpöly – Hogyan hat? Miért hat? Miért lesz foltos utána?

Az egyik számomra leghasznosabb terápiás segédeszköz a köpöly. És ennek már 10 éve. Sok technika és koncepció, eszköz fordult már meg a kezemben, én egyszerűen mindent kipróbálok, de a köpölyvalahogy  örök. Akárhogy is gondolkozzak épp egy eset megfejtésén, a köpöly megtalálja benne a helyét – nem azért, mert én AKAROK köpölyözni (nem lenne korrekt a…

Két mankóval be, mankó nélkül ki

Kiváló sikereket elérő kollegámtól kaptam a páciensi beszámolót, kiemelkedő eredmények, profi munka, végtelen elégedett és fájdalommentes páciens.   „A munkánkban többek között az a szép, hogy gyorsan kapunk visszaigazolást egy kezelés után. Ha ugyan olyan állapotban hagyja el a páciens a kezelőt, mint ahogyan bement oda, az kudarc. Ha egy fokkal jobb állapotban hagyta el…

Beállt nyak? Nem, elfertőződött vakbél operáció hege

Ismét egy érdekes eset, kicsit meg is remegett a kezem, egy ismert színészünk ült a székben íróasztalom mellett… ; az anamnézisfelvételkor, mikor csak hangját hallottam, s írtam az írnivalót, egész különleges volt az ismert zengő férfihangot visszahallani, és az ismert arcra feltekinteni. Izgultam, hogy nagyon, de nagyon össze kell magam kapjam, az nem lehet, hogy…

Hallgatózás a fasciában…

A mozgásterapeuta legnagyobb feladata, ha egyáltalán reális cél ez, a kulcsdiszfunkció, az ok megtalálása egy mozgásszervi, belszervi panasz mögött. Dr. Robert Schleip, a kötőszöveti kutatások atyja szerint lineári rendszerben az okkutatás kivitelezhető, hisz ok és okozat egyenesen következnek egymásból, azok időlegesen egymásutániak. Ugyanakkor egy dinamikusan komplex rendszerben, mint amilyen az emberi test, az okkutatás telejsséggel…

2,5 éves „befagyott“ váll nyílt ki 1 kezelésre

Egy nagyon látványos, gyors haladást mutató kezelést szeretnék megosztani. Fiatal hölgy 2,5 éve folyton sérülő, állandóan erősen terhelt válla jutott el oda, hogy már nem tudott dolgozni, így már anyagi kiesés okozott a váll. Eddig tűrt neki. Ekkor találkoztunk. Az első videónk: A váll vizsgálata FDM-szemmel történt. Minden mozggásszervi fájdalom mutatása genetikailag kódolt és minden…

23 éves heg, fájó térd és csípő. FDM, köpöly, SMR, na meg a sikerek.

FDM facebook csoportomban ma reggel a következő poszt született, amire azonnal felhatalmazást is kaptam, hogy bátran tegyem fel a blogomra. Enikő a következő történettel állt elő, ami nyomában krokodil könnyek, majd teljes mozgási szabadság állt: „A családodban nem lehetsz próféta, vagy mégis? Az egyik húgom, aki sokat fut, megkeresett, hogy fáj a jobb térde. Tudja,…

Hasi ödéma kezelés: Floss, FDM, visceral manipuláció

Tanítványom, s egyben Kinesiotape-oktatóm kezelési beszámolja, amit Marco Congia kezei alatt „szenvedett“ el. „Hasi ödéma kezelése Előzmény: 2017. júliusában kullancscsípés következményeként Lyme-kórt kaptam, melynek kezelése 60 nap antibiotikumos kúra volt. Emellett folyamatosan természetes immunerősítés, bélflóra-védelem történt. A kúra végén a vérvizsgálat negativitást mutatott, a korábbi tüneteim nagyrészt elmúltak (izomremegés, fáradékonyság, intenzív bőrtünetek). Jelenlegi probléma: folyamatos…

Krónikus hátfájók fascia thoracolumbalisa igénybevétel-csökkentése

Ezidáig a fascia thoracolumbalis (FTL) krónikus hátfájásban betöltött szerepét kevéssé vizsgálta a tudomány. Az FTL a háti és ágyéki gerinc mentén vaskos, sűrű kötőszöveti rétegekből áll, melyeket sok-sok laza kötőszöveti réteg választ el egymástól. Ez teszi lehetővé, hogy a törzs mozgatásakor az egyes rétegek egymáson elcsusszanjanak. 2011-ben Langevin és munkatársai azt vizsgálták, hogy hátfájósoknál és…

Bénult gyermekek átfogó kezelése

CEREBRAL PARESIS  Szerzők: Pató Zsófia, Quastné Rigó Katalin, Marco Congia  A gyermekek agyi mozgászavarral (cerebral paresis, CP) elsősorban korlátozott motorikus készségben szenvednek, melynek alapja egy kora gyermekkori agyi károsodás ( 0-2 év). Az agyi károsodás következményeként a mozgás spasztikus lesz (nagyobb merevség az izomzatban) vagy a mozgás folyamatban zavar is társul (athetosis). Néhány gyermeknek a…

Stressz inkontinencia? Kiválóan kezelhető!!

Kiváló gyógytornászom nem olyan régi munkájáról írt pár sort. Mindenkinek javaslom elolvasni, aki már találkozott az inkontinenciával, vagy van ismeretségében olyan, akit ez érint – korhatár nélkül! Rigóné Tavaszi Piroska: „Kedves páciensemnek köszönöm, hogy beszámolhatok a sikeres gyógyulásáról. A kismedence egyensúlyzavarairól nem lehet eleget beszélni, hisz egyelőre több inkontinencia betét fogy, mint egészségügyi…, sokan titkolják…

A máj a manuális terápiában

Szerzők: Marco Congia és Quastné Rigó Katalin Az osteopátia egy, az egész testet egységében vizsgáló koncepció. A funkcionális zavarokat az előtt fedezi fel és kezeli, mielőtt azok még komoly egészségügyi problémákat okoznának. Az osteoterápiás kezeléseknek igen fontos részét teszik ki a belső szervi kezelések: a parietális és craniosacralis osteopathiával együtt a viscerális osteopathia nagy jelentőséggel…

Csábító recept a mozgásszervi rehabilitáció idejére #2

Szerzők: Marco Congia és Quastné Rigó Katalin Tetszik vagy nem tetszik, az vagy, amit megeszel. Minél inkább ügyelsz arra, hogy az étked jó minőségű legyen, annál sikeresebb a rehabilitáció. A mozgásszervi sérülések gyógyulási idejét nagyban befolyásolja a bevitt fehérje minősége és mennyisége. Akut esetben illetve a rehabilitáció ideje alatt a növényi fehéjékre való áttérés nagyban…

Erős sarokcsont-fájdalom? Vagyis hogyan kezelendő egy plantar fasciitis?

Szerzők: Marco Congia és Quastné Rigó Katalin A talpi fascia túlterhelése – pl. az intenzív futósport miatt (pláne ha ehhez rossz lábállás kapcsolódik) – fájdalmas talpi gyulladáshoz vezethet, amit szakmai körökben plantar fasciitis-nek neveznek. A plantar fascia esetében egy vaskos kötőszövetes lemezről van szó, ami a sarokcsont ujjak felé néző felszínén tapad. Feladata az előláb…

Súlyos lymphödéma, Floss és Kinesiotape

Szerzők: Hegedűs Józsefné dr, Marco Congia, Quastné Rigó Katalin 40 éves férfi beteg. A betegség előtt is már túlsúllyal küzdött. 2016. augusztusában a bal lábszáron kapott egy orbáncot. A sebbel bekerült a kórházba, ahol az felülfertőződött egy antibiotikumoknak jelentősen ellenálló törzzsel. A súlyos fertőzés eredményeként majd 8 hónapig dőlt a genny a lábából, melynek kiürülését…

Krónikus hátfájás, derékfájás és a megoldások

Szerzők: Marco Congia és Quastné Rigó Katalin Nem specifikus és krónikus hátfájás különösen gyakran fordul elő a lakosság körében – kezelésük hosszadalmas és általában drága. A leggyakoribb fájdalmak közé tartoznak és gyakran vezetnek hosszú ideig tartó korlátozottságokhoz. Ezen okokból fontosak a krónikus és nem specifikus háti, deréktáji fájdalmak osteopathiás vizsgálatai; évek óta foglalkoztatja is a…

10x operált térd kálváriája

Páciensem fiatal hölgy, két, egészen sokat látott térddel. 3 alkalom keresztszalag operáción, 1 Staphylococcus seb elfertőzésen, majd évekig tartó kezelgetésen, továbbá 1 patella eltávolításon és 1 ízületi tok bemetszésen, végül több porcleválásos artroszkópos műtéten van túl. Ez a jobb térde. Bal térde „csak“ porc és csontkinövés lefaragásokon van túl, ott  még nincs 10 operációja. Ennek…

Inverziós trauma: a kibicsakló boka és a Kinesiotape

Szerzők: Marco Congia és Quastné Rigó Katalin A fociból mindenki ismeri: a sérültet orvosok mellett gyógytornászok is felügyelik. A pálya széléről figyelik a profikat, pillanatokon belül felismerik a sérülésmachanizmust és már a legkorábbi időszakban egy sérülés után kialakítják a kezelési tervet, aminek köszönhetően a játékost hamar vissza lehet küldeni a pályára. A terápiás eljárásokat igen…

Police, Price, Kinesiotape. Mit, mikor, hogyan?

Szerzők: Marco Congia és Quastné Rigó Katalin Inverziós trauma utáni progresszív szövetterhelés – POLICE legyen a PRICE helyett! Egy boka kibicsaklás után a páciensek sok gonddal küzdhetnek: fájdalom, mozgásbeszűkülés, duzzanat, véraláfutás, a terhelhetőség csökkenése. Sok érintett felteszi a kérdést: mikor mozoghatnak, terhelhetnek, sportolhatnak újra úgy, mint rég? Ilyenkor vesszük elő a fiókból a jó óreg…

A fasciák és a kinesiotape a mozgásban

Szerzők: Marco Congia, Quastné Rigó Katalin Habár a legtöbb sportoló és idővel számos páciens nagyon jól edzett, mégis folyamatosan és gyakran lépnek fel problémák. Fájdalmak vagy épp mozgásbeszűkülés kínozza őket. Ebből kindulva manapság egyre nagyobb figyelmet kapnak a fasciák. De mik is azok a fasciák? Az elmúlt évek során ezt a témát sok vita övezte….

A rekeszizom hatásai az emberi testre és Kinesiotapelése

Szerzők: Marco Congia és Quastné Rigó Katalin A rekeszizom a legfontosabb légzőizmunk, jól működő légzéskor a munka 80%-át végzi. Öblös izomlemez, mely elválasztja a mellüreget a hasüregtől. A rekeszizom közösen dolgozva a bordaközi izomzattal, valósítja meg belégzéskor a tüdő tágítását, rajtuk múlik, hogy elég levegő jut-e a tüdőbe. Ahogy sok más struktúrának az emberi testben,…

Hamstringsérülések prevenciója a profi fociban

Szerzők: Marco Congia – Quastné Rigó Katalin A profi fociban az izomsérülések a leggyakoribbak közé tartoznak. A különböző sérülések különböző gyakorisággal fordulnak elő. Az leggyakoribb sérülést a Hamstring izomcsoport (ischiocruralis izmok) szenvedik el, amelyekhez a teljes hátulsó combi izomcsoport tartozik. Munkájuk hatása egészen az ugróízületig nyúlik le, közben hatva térdre és csípőre. Ezen Hamstringsérülések (hamstring…