Az egyik számomra leghasznosabb terápiás segédeszköz a köpöly. És ennek már 10 éve. Sok technika és koncepció, eszköz fordult már meg a kezemben, én egyszerűen mindent kipróbálok, de a köpöly valahogy örök. Akárhogy is gondolkozzak épp egy eset megfejtésén, a köpöly megtalálja benne a helyét – nem azért, mert én AKAROK köpölyözni (nem lenne korrekt…
Kategorie: Izomlazítás
Köpöly – Hogyan hat? Miért hat? Miért lesz foltos utána?
Az egyik számomra leghasznosabb terápiás segédeszköz a köpöly. És ennek már 10 éve. Sok technika és koncepció, eszköz fordult már meg a kezemben, én egyszerűen mindent kipróbálok, de a köpölyvalahogy örök. Akárhogy is gondolkozzak épp egy eset megfejtésén, a köpöly megtalálja benne a helyét – nem azért, mert én AKAROK köpölyözni (nem lenne korrekt a…
2,5 éves „befagyott“ váll nyílt ki 1 kezelésre
Egy nagyon látványos, gyors haladást mutató kezelést szeretnék megosztani. Fiatal hölgy 2,5 éve folyton sérülő, állandóan erősen terhelt válla jutott el oda, hogy már nem tudott dolgozni, így már anyagi kiesés okozott a váll. Eddig tűrt neki. Ekkor találkoztunk. Az első videónk: A váll vizsgálata FDM-szemmel történt. Minden mozggásszervi fájdalom mutatása genetikailag kódolt és minden…
Bénult gyermekek átfogó kezelése
CEREBRAL PARESIS Szerzők: Pató Zsófia, Quastné Rigó Katalin, Marco Congia A gyermekek agyi mozgászavarral (cerebral paresis, CP) elsősorban korlátozott motorikus készségben szenvednek, melynek alapja egy kora gyermekkori agyi károsodás ( 0-2 év). Az agyi károsodás következményeként a mozgás spasztikus lesz (nagyobb merevség az izomzatban) vagy a mozgás folyamatban zavar is társul (athetosis). Néhány gyermeknek a…
Erős sarokcsont-fájdalom? Vagyis hogyan kezelendő egy plantar fasciitis?
Szerzők: Marco Congia és Quastné Rigó Katalin A talpi fascia túlterhelése – pl. az intenzív futósport miatt (pláne ha ehhez rossz lábállás kapcsolódik) – fájdalmas talpi gyulladáshoz vezethet, amit szakmai körökben plantar fasciitis-nek neveznek. A plantar fascia esetében egy vaskos kötőszövetes lemezről van szó, ami a sarokcsont ujjak felé néző felszínén tapad. Feladata az előláb…
Krónikus hátfájás, derékfájás és a megoldások
Szerzők: Marco Congia és Quastné Rigó Katalin Nem specifikus és krónikus hátfájás különösen gyakran fordul elő a lakosság körében – kezelésük hosszadalmas és általában drága. A leggyakoribb fájdalmak közé tartoznak és gyakran vezetnek hosszú ideig tartó korlátozottságokhoz. Ezen okokból fontosak a krónikus és nem specifikus háti, deréktáji fájdalmak osteopathiás vizsgálatai; évek óta foglalkoztatja is a…
Oda az egész jobb oldal – vizsgálat, köpöly, tape, fascia tréning
Fiatal páciensem totális jobb oldali panaszokkal érkezett hozzám. Váll, csípő, térd, boka, végül egy jobb oldali lúdtalp is. Futó, heti nem sok, de mégis 25-30 kilométerrel. Alapos kikérdezgetés után járásvizsgálatot végeztünk, majd alaposan átnéztem szimmetriáit-aszimmetriáit, a feszesebb, gyengébb szöveteket, izmokat, fasciákat kerestem. Telefirkáltam, mert ennyit már tényleg nem lehet megjegyezni, és jó is látni a…
Police, Price, Kinesiotape. Mit, mikor, hogyan?
Szerzők: Marco Congia és Quastné Rigó Katalin Inverziós trauma utáni progresszív szövetterhelés – POLICE legyen a PRICE helyett! Egy boka kibicsaklás után a páciensek sok gonddal küzdhetnek: fájdalom, mozgásbeszűkülés, duzzanat, véraláfutás, a terhelhetőség csökkenése. Sok érintett felteszi a kérdést: mikor mozoghatnak, terhelhetnek, sportolhatnak újra úgy, mint rég? Ilyenkor vesszük elő a fiókból a jó óreg…
A fasciák és a kinesiotape a mozgásban
Szerzők: Marco Congia, Quastné Rigó Katalin Habár a legtöbb sportoló és idővel számos páciens nagyon jól edzett, mégis folyamatosan és gyakran lépnek fel problémák. Fájdalmak vagy épp mozgásbeszűkülés kínozza őket. Ebből kindulva manapság egyre nagyobb figyelmet kapnak a fasciák. De mik is azok a fasciák? Az elmúlt évek során ezt a témát sok vita övezte….
A rekeszizom hatásai az emberi testre és Kinesiotapelése
Szerzők: Marco Congia és Quastné Rigó Katalin A rekeszizom a legfontosabb légzőizmunk, jól működő légzéskor a munka 80%-át végzi. Öblös izomlemez, mely elválasztja a mellüreget a hasüregtől. A rekeszizom közösen dolgozva a bordaközi izomzattal, valósítja meg belégzéskor a tüdő tágítását, rajtuk múlik, hogy elég levegő jut-e a tüdőbe. Ahogy sok más struktúrának az emberi testben,…
Kővé kötött külső comb, kínzó fájdalom az SMR-en, fájdalommentes hazatérés
Naponta rengeteg beszámolót kapok hallgatóimtól. Most megosztom az egyiket, szerzője Hegedűs Józsefné dr., Balatonfenyvesről (70-3298759) 40-s éveinek elején járó aktívan futó nő jött ma hozzám. Már többször kezeltem korábban a sérüléseit. Ma amiatt jött, hogy a jobb lábszárának befelé fordításakor a térde alatt egy meghatározott ponton éles fájdalmat érez. A fájdalom egyértelműen tractus iliotibialis tapadásánál…
Csukló, 2 váll, 1 comb, 2 csámpás láb… összetett panasz, komplex kezelés
Fiatal férfi páciensem ma volt nálam 2. alkalommal. Első panasza 10 hónapja kezdődött: jobb csuklófájdalom ránehezedéskor. Számos kivizsgáláson volt, 1 hozott valamicske eredményt, melyen megállapították, hogy 2 kéztőcsont és az orsócsont szűkebb ízületben állnak egymással, mint kellene, ettől fájhat. Számos-számtalan kezelést kapott: UH, lökéshullám, kimozgatás, tape, köpöly, moxa… egylőre nincs átütő siker. Másik panaszköre a…
Fájó keresztcsontú 25 hetes kismama kezelése
25 hetes mosolygós kismama érkezett hozzám kezelésre. Igen hitelesen tudtam ragasztani, ugyanis épp 26 hetes kismama vagyok 🙂 10-es fájdalomskálán 10-es SI ízületi (sacrum és ileum ízesülése) fájdalmakkal érkezett, melyek 1 hónapja tartanak. Egész merevvé, rideggé vált a tartása, járása, ülése, óvja és védi, amitől az egész mozgás tovább szűkült. A masszázs mindig egy picit…
Szűk váll előtte és utána – Floss, tape, köpöly, mozgás
Páciensem 50 körüli férfi, aki panaszai 1,5 éve kezdődtek. Vállpanaszai indulása előtt 3 héttel síbalesete volt, amit utána megvizsgáltak és mindent rendben találtak, további ellátást nem kapott. Vállai fájdalmait még senki nem hozta összefüggésbe előre és vállra esős síbalesete óta. Vállai panaszai: komoly beszűkülés a mozgástérben, pontszerű fájdalom a delta egyes területein és bent az…
Dupuytren szindróma: zsugorodó tenyér, és kezelése tapeléssel (is)
Igen ritkán kerül hozzám ilyen gonddal küzdő páciens, így nagy izgalommal kezdtem neki jó 40-50 perces kezelésünknek és a kezelési terv összeállításának. Évekkel ezelőtt diagnosztizálták kezeltemnél (50-es férfi) mindkét kezén az ujjak tenyéri oldalán kialakuló hegesedés miatt létrejövő zsugorodást, rövidülést, ami idővel akár az ujjak teljes csukódásához is vezethet. Akkor azonnal a műtét fontosságára hívták…
14 éves lány 4 éves térdpanasza
Egy igazi kálvária… 40 percen keresztül csak a leleteket olvastam, melyek precíz rendben követték egymást. Példába illő negyed és fél éves kontrollok, katonás rendben rajta: „Ellátást nem igényel“. S egymás után helyezve a puzzle darabjait ott a romló állapot és az újabb panaszok. 10 évek kislány, hirtelen, ismert ok nélkül megjelent bal térd duzzanat –…
Hanyag tartás, nyaki panaszok
Páciensem 40 körüli hölgy, nyaki panaszokkal, feszes trapézzal, tartáshibából adódó alsó nyaki és felső háti csigolyaelváltozásokkal, elsimult háti kifózissal és elsimult ágyéki lordózissal. Első lépésként egy tünetileg kezelő Kinesiotape kezelés kapott tőlem, kértem egy friss röntgent, hogy minden pontosabban lássunk. Az első ragasztás a kidomboró alsó nyaki szakaszra érkezett, hogy az ottani fasciát alaposan fellazítsa,…
Fájó csuklya, blokkban álló háti csigolyák, masszőrhát
Páciensem 40 körüli masszőr hölgy. BackScannel mértem a hátát. A kiadott leleten jól látszott, hogy a felső háti csigolyák egy blokkban mozogtak, egy csigolya pedig előre becsúszott, itt egy luk alakult ki a háton. Csuklyái könnyen befeszülnek, dereka könnyen fárad. Jobb oldala erős és feszes, bal oldala gyengült, mobilisabb. A két oldal aszimmetriája jól mérhető,…
Vállízületi tape egy IronMan-nek
Fiatal triatlonista sportoló srác keresett meg egy hete, augusztus óta fennálló komoly vállpanaszokkal. Nagyon alapos orvos kezébe került, csodálatos felvételek születtek a válláról és a részletes leírást öröm volt olvasni. Terápiát nem kapott, annyit javasoltak, ha fáj a válla, egyen fájdalomcsillapítót. A leletét nem ismerte, nem értette, eddig még senki nem fordította le magyarra, így…
Gerincferdülés és bordapúp
Páciensem fiatal hölgy, elég régóta jár hozzám, ritkán, 3-4 hetente találkozunk, hisz belgyógyászati a kezelése, ezért fület szúrunk és otthon önakupresszúrál. Viszont azonnal panaszolta hátfájdalmait és tudott a lumbális scoliosisáról is. A thoracalis szakasz görbületéről nem tudott, sőt, amikor először előrehajolt előttem, jelentős bordapúpot láttam már nála, így azonnal küldtem a gyógytornászomhoz is. Bordapúpjáról tehát…
Ironman teleragasztva tape-pel
Páciensemmel a 2014-es Budapesti IronMan-en találkoztunk először. Akkor gyakorlatilag a tape mentette meg a szereplését, ugyanis aznap reggel már le akarta mondani a versenyt, sérült volt, már ínba kapta szteroid injekcióit és nem segítettek. Végtelen el volt keseredve. Aznap reggel 7-kor nyitottuk a kezelősátrat az IM-en, és ő már ott volt, kérte ragasszam meg. Nem…
Fájó focistacomb
Páciensem 50 körüli férfi, heti többszöri alkalommal edzenek, fociznak és futnak. Panasza nem más volt, minthogy már annyira fájnak a combközelítői és a térde, hogy lefokozták kapusnak, mert azt a funkciót még épp el tudta látni. Nem tudott passzolni, mert az adductorok eredései mind fájtak és a kicsavart tartás miatt fájt a térde is. Edzései…
Túlterhelt térd, gyors növekedés
Páciensem fiatal focista srác, akinek a térde alatt a combizom tapadásánál állandó a fájdalma és már egy alapos dudor is keletkezett rajta, ami egyelőre puha, benyomható és gyulladt. Orvos látta, megtiltotta, hogy innentől fogva focizzon, fájdalomcsillaptót kapott. Ő szeretne focizni, így keresgélni kezdtek és ajánlás útján kerültek hozzám. A rectus femoris igen feszes volt és…
Fáradt lábak kezelése
Páciensen az El Camino megtétele után keresett meg. Fáradt, túlterhelt, megerőltetett lábaira kért gyors segítséget. Nyirokragasztottunk a keringés gyors serkentésére és támogatására. Illetve sípcsontja lábfejhez közelebbi területén fájlalta a csontfelszínt, ide lazító típusú ragasztást tettünk fel. Azonnali fájdalommentesség, megkönnyebültség-érzés. Második ragasztásra már nem volt szükség. Quastné Rigó Katalin – Oriolus-Med Budapest 6., Bajnok u. 13….